Csibenap

 



Iskolánk egyik legkedvesebb hagyománya minden évben a Csibenap, amikor az első osztályos tanulóinkat ünnepélyesen- és persze játékosan- iskolánk teljes jogú diákjai közé fogadjuk. Idén 37 lelkes, csillogó szemű kis „csibét” köszönthettünk, akik már izgatottan várták, mit tartogat számukra ez a különleges nap.

A program nem múlhatott el jó adag nevetés és móka nélkül. A gyerekek különféle vidám, csibés kalandokon vettek részt: voltak ügyességi matematikai próbák,  tanulságos csibés mese, „csibetorna” és „csibetánc”.

A nap csúcspontja természetesen az ünnepélyes eskütétel volt, ahol a gyerekek megfogadták, hogy szorgalmasan, a „keltető” rendjét mindig betartva, jókedvűen töltik majd el az iskolai mindennapokat.

A Csibenap idén is tele volt vidámsággal, játékkal és meghatottsággal. Bízunk benne, hogy a frissen „felavatott” elsőseink még sok ilyen emlékezetes élménnyel gazdagodnak  az előttük álló években!

                                                                                                          az elsős tanító nénik