Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program




 A Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program keretében iskolánk 7. és 8. évfolyamos tanulói ellátogattak Máriapócsra, ahol megtekintették a Szent Mihály görögkatolikus kegytemplomot.  A délelőtt folyamán érdekes előadást hallhattunk a máriapócsi Mária-kép könnyezésének történetéről, az ehhez kapcsolódó csodákról, valamint a templom és a kegyhely több évszázados múltjáról. 

A program lehetőséget adott arra, hogy a tanulók mélyebben megismerkedjenek nemzeti és vallási örökségünk értékeivel, valamint bővítsék történelmi és kulturális ismereteiket. A látogatás tartalmas volt, és maradandó élményt nyújtott minden résztvevő számára.