Rendőrségi közlekedésbiztonsági nap (AKTÍV KÖZLEKEDÉS HETE)
Az Aktív közlekedés hete egyik kiemelt programja a rendőrségi közlekedésbiztonsági nap volt, amelyet a Baktalórántházi Rendőrőrs munkatársai tartottak. A program célja az volt, hogy a tanulók játékos formában, de mégis valós helyzetekre építve ismerkedjenek meg a biztonságos közlekedés alapjaival.
A program egy interaktív előadással kezdődött, ahol a rendőrök korosztályhoz igazított módon beszéltek a közlekedés alapszabályairól, a gyalogosok és kerékpárosok helyes viselkedéséről, valamint arról, hogyan lehet elkerülni a leggyakoribb baleseti helyzeteket. A gyerekek kérdéseket tettek fel, és aktívan részt vettek a beszélgetésben.
Az előadást követően a rendőrök ellenőrizték, hogy a gyerekek kerékpárjai megfelelő műszaki állapotban vannak-e: működnek-e a fékek, a lámpák, a csengő, és a jármű rendelkezik-e a kötelező biztonsági felszerelésekkel. A gyerekek megtanulhatták, hogyan tudják maguk is rendszeresen ellenőrizni a kerékpárjukat, és miért fontos a biztonságos közlekedéshez a karbantartás.
Majd ezután a tanulók a KRESZ-pályán próbálhatták ki tudásukat. A gyerekek kerékpárral és rollerrel is közlekedhettek a pályán, miközben a rendőrök figyelték, segítették és tanácsokkal látták el őket. A nap tanulságos, élményekben gazdag és motiváló volt mind a tanulók, mind a pedagógusok számára. Köszönjük a rendőrőrs dolgozóinak a közreműködést.