Fenntarthatósági Témahét
A Belügyminisztérium a köznevelésben a 2025. április 7. és 11. közötti időszakra hirdette meg a Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja, a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között.
Ebben
az évben is öt izgalmas, környezettudatos témában kínáltunk tananyagot a diákok
számára. A talaj és biodiverzitás,
zöldenergia-források, mesterséges intelligencia, hulladék, valamint tudatos
fogyasztói magatartás és fogyasztóvédelem.
Természettudományos
órákon ( biológia, fizika, kémia, földrajz, matematika ) interaktív
tevékenységekkel igyekeztünk a gyerekek
ismereteit bővíteni és inspirálni őket a környezettudatos gondolkodás
elsajátítására. Az órák célja, hogy a tanulók szórakoztató, érdekes módon
ismerkedjenek meg a környezetvédelem és a fenntarthatóság
kérdéseivel, miközben megtanulnak felelősségteljes és tudatos döntéseket hozni.
Április
8-án „ZöldOkos Kupa” címmel tartottunk meg a már hagyománnyá vált
természettudományos vetélkedőnket, melyen a gyerekek nagyon jól érezték
magukat. Minden osztályból 4 tanuló vehetett részt vegyes csapatokban.
Eredmény
hirdetésre 11-én a diáknapon került sor.
A csapatok:
I. helyezett:
NO name csapata:
Kiss Amira (5. A)
Barta Szabolcs (6. B)
Bakos Benett (7. A)
Kardos Zsófi (8. B)
II. helyezett:
VIII. Zöldek csapata:
Tuza Linett (5. B)
Matvejev Ruszlán (6. A)
Tokár Lara (7. B)
Gulyás Anna (8. B)
III. helyezett:
VI. Repülő majmok
Bogár László (5. B)
Bodrogi Balázs (6. A)
Tokár Kira (7. B)
Somogyi Dorka (8. A)
További résztvevő csapatok:
Húsleves csapata:
Puskás Maximilián (5. A)
Kanyó Zsófia (6. B)
Dobronyi Sándor (7. A)
Marczali Inez (8. A)
Bio-király-királynők csapata:
Kovács Fruzsina (5.A)
Varga Eszter (6. A)
Lőrincz Attila (7. B)
Ignácz Fanni (8. B)
Okos emberek csapata:
Virág Viktor Tamás (5. A)
Korányi Bálint (6. B)
Juhász Dorka Anna (7. A)
Kiss Kinga (8. B)
Kukoricacicák csapata:
Severnyák Kamilla (5. B)
Mosolygó Mária Diána (6. B)
Simon Lia Brigitta (7. B)
Törő Hanna (8. A)
Zöldborsók csapata:
Somogyi Attila (5. B)
Bóka Diána (6. A)
Dávida Luca (7. A)
Várszegi Dina (8. A)