Digitális Témahét: második nap
Témahetünk második napja, nagyon
izgalmasnak ígérkezett, hiszen a Digitális követeink bemutathatták egész éves
tudásukat az iskolás gyerekeknek. A tudásteremet berendezve vártuk a 3.
osztálytól egészen a 8. osztályig a tanulókat.
A követek, különböző saját programokat írtak a Lego Spike és az EV3,valamint
a microbit robotokra, versenyeztették őket, táncoltatták és zenét is írtak
rájuk. Az iskola tanulói nagy lelkesedéssel fogadták az új ismeretet és fellelkesedtek
a Robotika szakkör iránt.
Nap közepén pedig immár
hagyománnyá vált, hogy a Leveleki Kastélykert Óvoda nagy csoportosai látogatást tettek
nálunk, akiket nagy szeretettel fogadtunk Sipos Gergő igazgatóhelyettes úrral. Megmutattuk
nekik a digitális eszközeinket, okos táblát, 3d nyomtatóinkat, lézervágót és a robotainkat. Interaktív feladatokkal készültünk nekik, melyet egy-egy óvodás az
okos panelen oldott meg. Nagyon tetszett ismét az ovisoknak az interaktív óra. Meglepetésként minden óvodás és óvó néni kapott egy kis ajándékot, amelyet 3D nyomtatóval készítettünk. Várjuk őket szeptembertől nagy-nagy szeretettel.
A mai napon meg telt a tudásterem
élettel. A bemutatók után bízom benne, hogy jövőre még több digitális követet
vezethetek be a robotika rejtelmeibe.
Köszönöm a digitális követeimnek
az egész napos munkát.
Nagyné Korányi Anita
digitális kultúra tanár