Európai Diáksport Nap 2021.09.24.

A Leveleki Gárdonyi Géza Általános Iskolában már mindenki tudja, hogy szeptember utolsó péntekjén, együtt mozog az iskola apraja-nagyja az Európai Diáksport Nap alkalmából. Ebben a tanévben is vártuk az MDSZ felhívását hisz kiemelt feladatunknak tartjuk, hogy népszerűsítsük a rendszeres testmozgás fontosságát és egészségmegőrző szerepét. Minden évben próbálunk diákjainkkal valamilyen új sportágat, szabadidős tevékenységet megismertetni, lehetőséget biztosítani arra, hogy kipróbálják, és saját bőrükön megtapasztalják az adott mozgás élményét, örömét. Fontos számunkra a helyi egyesületekkel, civil szervezetekkel az együttműködés, kapcsolattartás. Az idei évben az Életmód Egészségünkért Egyesület Aerobik és Fitnesz programokkal, sportszerekkel és gyümölcscsel támogatta a programunkat illetve az egyesület jóvoltából megismerkedhettünk a Levelek Spartans amerikai focicsapattal is. Igyekeztünk minél színesebb programot összeállítani a résztvevők legnagyobb örömére. Az iskolában az osztályfőnökök, testnevelők kiemelt feladata volt a sportnappal kapcsolatos információk ismertetése a tanulókkal, dolgozókkal és a szülőkkel is.

Délelőtt 10 órakor elrajtolt a diák sereg, tanáraikkal együtt, a település utcáin, ki-ki futva vagy gyalogosan tette meg az adott távot. Visszatérve a sportcsarnokba vidám zene várta a futókat majd, amikor mindenki megérkezett egy közös zenés torna, aerobik következett. Bemutatkozott a Levelek Spartans amerikai foci csapata, majd a felsősök megismerkedtek a sportág alapjaival, pl. labda fogása dobása stb., ezen kívül újdonság volt számukra a TRX is. A felső tagozat 8 állomáson keresztül különböző játékos, koordinációs és kondicionális feladatokat hajtott végre a nap folyamán pl. Step aerobik, tűzharc, amőba váltóversennyel. Az alsósok mozgás programjai között, gyerek aerobik, sor- és váltóverseny, kötélhúzás, népi játékok és sport játékok is szerepeltek. Tartalmas napnak lehettünk részesei, sok-sok mozgással, vidámsággal és meglepetéssel.                                                                                  

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani az Életmód Egészségünkért Egyesületnek a sokrétű támogatásért, az Opsitos Polgárőr Egyesület tagjainak,  az iskolarendőrnek Kozma Attila főtörzsőrmesternek a futás útvonalának biztosításáért, a Levelek Spartans amerikai focicsapat tagjainak, és az iskolánk minden dolgozójának,  diákjának az aktív részvételért és segítségért.

Programunk célja az volt, hogy különböző mozgástevékenységeken keresztül, felhívjuk a résztvevők figyelmét a rendszeres testmozgásra, a fizikailag aktív életmód fontosságára, erősítsük a közösségi szellemet, amely pozitívan hat a tanulók személyiségfejlődésére. Azt hiszem mindenki új élményekkel gazdagodva, vidáman térhetett haza a sportnap után.

Köszönjük a kezdeményezést! A jövőben is partnerek leszünk!

                                           Iklódi László intézményvezető,  Dávidáné Kovács Judit testnevelő











További képek: https://photos.app.goo.gl/PDbSCxaRH9wFdu427