Sportnap


2018. március 14.

Tanulóink élményekben gazdag, igen változatos sportnapnak lehettek a részesei. A programok egy időben több helyszínen is futottak. A legkisebbek a község művelődési házában Kengu gyermek aerobikon vettek részt, míg a nagyobbak az iskola tornacsarnokában Zumbáztak. A közös tornák után a kicsikhez csatlakozott a 2. és a 3. évfolyam Kiss Balázs bűvészműsorára, mely teljesen elvarázsolta a gyermekeket. Közben az iskolában a Street Dance tánccsoport bemutatóját csodálták a diákok. 11 órától több program közül is választhattak a tanulók melyeken próbára tehették ügyességüket, kis csoportokban gyermek jógáztak,step-aerobikoztak és váltóversenyeztek. Déltől az iskola udvarán folyamatos lovagoltatás várta az összes tanulót. Bent a grundbirkózás alapjait mutatták be, majd a fiúk és a lányok is egyre nagyobb lelkesedéssel próbálták ki ezt a küzdősportot. Iskolánk tanulói között nagy hagyománya van a labdarúgásnak, most új formában próbálhatták ki ezt az ismert sportot. A buborék foci igazán szórakoztató volt a gyermekek számára. Ezt az igazán fergeteges napot a felsősök labdarúgó osztálybajnoksága zárta. Az igazán érdekes és élményekben gazdag sportági bemutatók, játékok mellett a tanulók egésznap szabadon használhatták a trambulint, a csocsót és az asztaliteniszt. A nap folyamán minden tanuló vizet, ivólevet, gyümölcsöt is kapott. A versenyek résztvevői jutalomban részesültek.