VILÁG GYALOGLÓ (HÓ)NAPJA





A Magyar Szabadidősport Szövetség felhívására iskolánk is csatlakozott a Világ Gyalogló Napja (World Walking Day) hazai eseménysorozatához. Az iskolánkban 2017.10.27-én került megszervezésre a Világ Gyalogló Napja. Sajnos ezen a napon elég rossz idő volt így már a délelőtt folyamán többen lemondták a túrát, de megbeszéltük néhányan, hogy bármilyen idő is legyen nekivágunk a tervezett útnak, így 18-an indultunk el. Legelőször megtekintettük településünk templomait, majd a Molnár-kastélyt. Azután a régi kastély parkot ahol a nagy platánfa tövében megpihentünk az őszi levélágyon, és egy kis „levéleső” következett. Körbefogtuk az több mint 200 éves platánfát majd indultunk tovább. Árkon-bokron keresztül elgyalogoltunk a Leveleki Tó-centrumba. Visszafelé már az eső is megeredt, egy kicsit gyorsabban kapkodtuk a lábunkat, de jókedvünket nem tudta elmosni. Nagyon jól éreztük magunkat, vidám hangulatban telt a délutánunk, remek időtöltés és kikapcsolódás volt mindannyiunk számára. A túra végén kellemesen elfáradva és újabb élményekkel gazdagodva térhettünk haza. Reméljük jövőre még többen megmozdulnak egy kis közös gyaloglásra!