Kutatók éjszakája

2017. szeptember 29. Nyíregyházi Egyetem

Tanulóinkkal már több éve részt veszünk a Nyíregyházi Egyetem Kutatók éjszakája programján. Idén sikerült hamarabb érkeznünk az egyetemre, így volt időnk ismerkedni az épületekkel és a gyönyörű parkkal is. Végigjártuk a folyosókat, az előadókat, majd építettünk a B épület földszintjén található Legóból is, legjobb figuránkat a már megépített többi közé állítottuk. Dr Kiss Ferenc az egyetem általános rektor helyettese kísért át minket a C épületbe, ahol az általunk megtekintendő programok voltak.
A megnyitót követően először fizikai kísérleteket láttunk Dr Beszeda Imre és Tarján Péter tanárurak bemutatásával. Sok olyan kísérletet mutattak, melyet felügyelet mellett otthon is elvégezhetünk, de hoztak folyékony nitrogént is  -  ezzel végeztek kísérleteket. Nagyon érdekes volt, hiszen a nitrogén a levegő fő alkotórésze, de folyékony állapotban ritkán láthatjuk, hiszen forráspontja közel -200 ºC.
A második előadás az aranymetszésről szólt – aminek semmi köze az aranyhoz – sokkal inkább a tökéletességhez. Ezt az összefüggést már az ókorban is használták. „Az aranymetszésolya arány, amely a rossz létrejöttét megnehezíti, a jóét pedig megkönnyíti” (Albert Einstein)  Dr Stonawski Tamás tanár úr rámutatott, hogy a természetben nagyon sok ilyen forma létezik, sőt fotózásunk is szebb lesz ennek az összefüggésnek az alkalmazásával.
A harmadik előadást már nagyon vártuk, ekkor jött a kémia. Sarka Lajos tanát úr ismét színes, hangos, látványos és érdekes kísérletekkel varázsolt el minket. Láttunk száraz jeget (szilárd szén-dioxid), lángfestést, de még gumi macit is „áldoztunk a kémia oltárán” . A vizsgálatokat szájtátva figyeltük, majd vastapssal köszöntük meg.
Az előadások közötti szünetekben interaktív fizikai játékokat próbálhattunk ki.


Hazaindulásig maradt még időnk, így meglátogattuk az egyetem botanikus kertjét is a naplementében.
Nagyon élveztük ezt a tartalmas délutánt.
Köszönjük a Levelek nagyközség önkormányzatának, hogy a nehézségek ellenére is
(a focisták is utaztak) sikerült eljutni és részt venni ezen a felejthetetlen rendezvényen!

Olasz Bertalan és Virágné Román Zsuzsa tanárok